Kryštůfek

Szeretném szívből megköszönni mindazt, amit értünk tettek. Önöknek köszönhetően valóra vált az álmunk, hogy legyen még egy babánk.

Az első gyermekünk, egy kislány, természetes úton született, de a további próbálkozások sikertelenek voltak, egészen az IVF-ig. Csak egy használható embriónk volt, ami megtapadt, és most egy kis harcosunk van otthon.

Mindig is úgy gondoltam, hogy két kislányt szeretnék, és a lányunk is szeretett volna egy hugocskát. De a sors egy fiút küldött nekünk. Eleinte aggódtam, mert már tudtam, hogyan kell egy kislányról gondoskodni, és ez könnyebbnek tűnt. De az ellenkezője bizonyult igaznak. Rendkívül boldog és hálás vagyok, hogy fiúnk van, és a világért sem cserélném ki. Ő egy kis csábító és a mi Terezkánk csodálatos módon gondoskodik a kis öcsikéről, segít neki, és örül, hogy van egy kistestvére.

Ez egy leírhatatlan boldogság, szeretet és hála. Kryštůfek egy nyugodt és vidám kisfiú. Június 5-én lesz öt hónapos, az idő hihetetlenül gyorsan repül.

A szülés nagyon nehéz volt, de a terhesség jól ment. Tizennégy nappal a szülés előtt megemelkedett a vérnyomásom és megdagadtak az ujjaim, de semmi komolyabb bajom nem volt. A szülésig és e-követően még két hónapig magas volt a vérnyomásom és fájt a fejem. Meg kellett indítani a szülést. A nővér reggel 9-kor tablettát adott be, és csak este hatkor szültem. A kicsi folyton visszament és oldalra fordult , mert a köldökzsinór visszahúzta. Azért most még jobban értékelem és élvezem őt.

Kryštůfek születésekor 49 cm hosszú volt, 3,16 kg-ot súllyal.Teljesen szoptatott és szépen gyarapszik. Már az első hónapban gyorsan nőtt és szép kis pufók lett belőle. Nagydarab, akárcsak az apukája volt, aki most sovány lett.

Még egyszer nagyon köszönöm, és egész életemben hálás leszek az örömért, amit hoztak nekünk. Köszönöm a boldogságunkat.

Egyeztessenek velünk egy konzultációt

és tegyék meg az első lépést az egészséges kisbabához vezető úton. A kezelőorvosuk minden szükségeset megbeszél Önökkel és javaslatot tesz a következő lépésekre.

Segítettünk Önöknek a kisbabájuk megszületésében?

Írják meg nekünk történetüket. Szívesen közzétesszük.

Pácienseink sikertörténetei

Brno, Studentská 812/6, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-18 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 602 592 842
Ostrava, Dr. Slabihoudka 6232/11, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-15 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 606 029 983

Zobrazit na mapě

Splňte si sen o kompletní rodině

Chcete se objednat nebo na něco zeptat? Vyplňte následující formulář a my se vám co nejdříve ozveme.

[CZ] Obecný formulář (vyskakovací okno, str Kontakt)

* Povinné položky

Odesláním formuláře souhlasíte se zpracováním osobních údajů.

Pomohli jsme i vám
s narozením miminka?

Napište nám váš příběh. Velmi rádi ho zveřejníme.

[CZ] Příběhy pacientů (vyskakovací okno)

Doplněním dalších otázek můžete pomoci dalším budoucím maminkám, které uvažují o IVF léčbě.

* Povinné položky

Odesláním vyplněného dotazníku souhlasíte se zpracováním osobních údajů a publikováním vašeho příběhu na stránkách repromeda.cz.

Váltsák valóra a teljes családról szóló álmaikat

Szeretnének időpontot kérni vagy kérdést feltenni? Töltse ki az alábbi űrlapot, és mi a lehető leghamarabb felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

* Kötelező mezők
A kitöltött kérdőív elküldésével Ön hozzájárul személyes adatainak feldolgozásához.

Önöknek is segítettünk a kisbabájuk világra jövetelében?

Osszák meg velünk a történetüket. Szívesen közzétesszük.

[HU] Příběhy pacientů (vyskakovací okno, str Po léčbě)

* Kötelező mezők

A kitöltött kérdőív elküldésével Ön hozzájárul a személyes adatai feldolgozásához és történetének a repromeda.cz oldalon történő közzétételéhez.