A tudomány, a holisztikus orvoslás és az empátia összekapcsolása

24 éve kínáljuk a megfelelő összeköttetéseket, amelyek elvezeti Önöket a kívánt célhoz.

A tudomány, a holisztikus orvoslás és az empátia összekapcsolása

24 éve kínáljuk a megfelelő összeköttetéseket, amelyek elvezeti Önöket a kívánt célhoz.

A cseh asszisztált reprodukció fejlődésének kezdetén jártunk

A REPROMEDA egy meddőségi kezelést végző klinika, amely Közép-Európa legjobb klinikái közé tartozik. Az asszisztált reprodukció mellett prekoncepciós és preimplantációs genetikai vizsgálatokat, valamint reproduktív sejtek adományozását és fagyasztását is végezzük.

A klinikát 1999-ben alapították és a mai napig vezetik MUDr. Jan Veselý, CSc., a klinika emeritus főorvosa és MUDr. Kateřina Veselá, Ph. D., igazgató.

MUDr. Veselý a pályája elején ott volt az első lombikbébi születésénél az egykori keleti blokkban. A cseh reprodukciós orvostudomány számára ez nagy sikert jelentett és az asszisztált reprodukció korszakának ígéretes kezdetét hozta magával. MUDr. Veselý számára csodálatos lehetőség volt, hogy részt vehetett egy ilyen jelentős mérföldkőnél.

MUDr. Veselát tanulmányai során lenyűgözte a mesterséges megtermékenyítés. MUDr. Veselývel az Obilní trh-i klinikán egyesítették erőiket, majd néhány évvel később megalapították a REPROMEDA klinikát.

Miért támaszkodjon a Repromedára?

Mi mindenki számára elérhetőek vagyunk, aki nem csak reménykedni szeretne.

4 IVF ciklus alatt a párok 99%-a teherbe esik.

Icon-01

Cseh családi klinika

Az asszisztált reprodukció összetett fejlődése ellenére a Cseh Köztársaságban továbbra is azon kevés klinikák egyike vagyunk, amelyek még mindig családi vállalkozásként működnek, és nem tartoznak egyetlen nagy csoporthoz sem. A pácienseknek a lehető legmagasabb színvonalú kezelést kínáljuk egy gyönyörű és kényelmes környezetben. Célunk, hogy a kiváló orvosi ellátást a legnagyobb empátiával ötvözzük, ami a vágyott baba megszületéséhez vezet.

 

Icon-02

Gondos vizsgálatok és személyre szabott kezelés

A Repromeda egyéni megközelítést és bevált módszereket alkalmaz a legjobb eredményekkel. Bízzon a szakma legjobbjaiban.

Az első lépés nálunk mindig az Önök kórtörténetének megismerése, majd ezután gondos vizsgálatok következnek. Elsősorban a genetikai vizsgálatokra összpontosítunk, hogy felismerjük a természetes erőfeszítések és a korábbi IVF-ciklusok kudarcainak okait így jelentősen növelhetjük a kezelés sikerességének arányát. Ezek a vizsgálatok több látogatást jelenthetnek klinikánkon, de egy lépéssel közelebb vezethetik Önöket a kívánt célhoz.

Icon-03

Saját genetikai laboratórium

Számos egyedi módszert fejlesztettünk ki és kínálunk. Már 2001-ben a REPROMEDA volt az első klinika Közép- és Kelet-Európában, amely a preimplantációs genetikai vizsgálat (PGT) alkalmazása után terhességet ért el. Ez a vizsgálat sokszorosára növeli az egészséges terhesség elérésének esélyét. Egy másik egyedülálló vizsgálat a PANDA, vagyis a párok genetikai kompatibilitási tesztje. Ez a teszt a rejtett genetikai betegségek öröklődését vizsgálja, és képes felderíteni a sikertelen terhességek okát.

A tudomány és a holisztikus orvoslás összekapcsolása

A Repromedánál hiszünk az összeköttetés erejében. Célunk, hogy a legmodernebb orvosi ellátást a legnagyobb empátiával ötvözzük, és elvezessük Önöket a várva-várt gyermek megszületéséhez. Nemcsak a petesejteket és a spermiumokat, hanem a két látszólag különálló világot is egyesítjük – az asszisztált reprodukciót és a hagyományos eljárásokat, mint például a masszázs, testmozgás, gyógynövény-terápia, helyes táplálkozás, biorezonancia vagy az akupunktúra. Szívesen irányítjuk majd az Önök kezelését is ennek szellemében.

Eredményeink

Nézze meg, mit értünk el 24 év alatt.

2022

PANDA Exom

Kifejlesztettük a legszéleskörűbb panel-diagnosztikai vizsgálatot, a PANDA Exom-ot.

2021

PANDA Carrier

A PANDA Infertility továbbfejlesztéséként jött létre a PANDA Carrier, amely több, mint 110 gént vizsgál.

2020

OneGene PGT

A kiválasztott monogénesen öröklődő betegségek kivizsgáláshoz bevezettük az OneGene PGT módszert.

2019

Új MIRI TL inkubátor rendszer

A világon elsőként alkalmaztuk a 12 pozícióval rendelkező MIRI Time-lapse inkubátort az embriók tenyésztésére és fejlődésének nyomon követésére.

2018

Új klinika Ostraván

Új klinikát nyitottuk Ostrava-Porubě-n az egyetemi kórház területén.

2017

PANDA Infertility

Kifejlesztettünk egy reproduktív genetikai kompatibilitási tesztet, a PANDA-t (panel-diagnosztikai analízis).

2016

Költözés új helyiségbe

Átköltöztünk a Biology Park új helyiségeibe a brnoi Bohunice városrészben.

2015

Az NGS módszer bevezetése

Bevezettük a VeriSeq NGS módszert a PGT aneuploidia és a PGT transzlokációk vizsgálatára.

2014

Karyomapping módszer bevezetése

Közép-Európában elsőként vezettük be a Karyomapping módszert a PGT monogén betegségekre.

2012

A PGT-A módszer akkreditálása

A világon elsőként akkreditáltuk a PGT-A mikrochipes módszert (screening).

2010

A chiptechnológia bevezetése

Közép-Európában elsőként vezettük be a mikrochip-technológiát.

2004

A transzlokációs diagnosztika bevezetése

A Cseh Köztársaságban elsőként vezettük be a monogén betegségek vizsgálatát.

2003

PGT monogénes betegségekre

A Cseh Köztársaságban elsőként vezettük be a monogén betegségek vizsgálatát.

2000

Az első PGT-t alkalmazó ciklus

Közép- és Kelet-Európában elsőként végeztünk sikeresen PGT-M ciklust FISH módszerrel.

1999

A tevékenység megkezdése, első IVF-ciklus

Kateřina és Jan Veselí megalapították a REPROMEDA klinikát. Ugyanezen év augusztusában végeztük el az első IVF-ciklust.

Érzékeny és diszkrét háttér

Nálunk nem fogják kórházban érezni magukat. Klinikáink modern környezetét Feng-Shui megközelítéssel egészítjük ki, amely harmonikussá és kellemessé teszi tereinket.

Nézze meg, hogyan értékelnek minket ügyfeleink

Vannak speciális portálok, amelyek Csehországban és külföldön az orvosok és klinikák értékelésével foglalkoznak. Nézze meg, hogy a mi klinikánk hogyan teljesít.

4,5

54+ reviews

4,1

10+ reviews

12th place in the world rankingbold
b4GCR Quality Score

Egyeztessenek velünk egy konzultációt

és tegyék meg az első lépést az egészséges kisbabához vezető úton. A kezelőorvosuk minden szükségeset megbeszél Önökkel és javaslatot tesz a következő lépésekre.

Brno, Studentská 812/6, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-18 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 602 592 842
Ostrava, Dr. Slabihoudka 6232/11, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-15 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 606 029 983
Brno, Studentská 812/6, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-18 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 602 592 842

View on map

Ostrava, Dr. Slabihoudka 6232/11, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-15 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 606 029 983

View on map

Splňte si sen o kompletní rodině

Chcete se objednat nebo na něco zeptat? Vyplňte následující formulář a my se vám co nejdříve ozveme.

[CZ] Obecný formulář (vyskakovací okno, str Kontakt)

 

* Povinné položky

Odesláním formuláře souhlasíte se zpracováním osobních údajů.

Váltsák valóra a teljes családról szóló álmaikat

Szeretnének időpontot kérni vagy kérdést feltenni? Töltse ki az alábbi űrlapot, és mi a lehető leghamarabb felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

* Kötelező mezők
A kitöltött kérdőív elküldésével Ön hozzájárul személyes adatainak feldolgozásához.